Óra típusok

Kezdő 1

Itt teljesen az alapoktól tanuljuk a salsa lépéseket, testsúlyáthelyezés, séta, alaplépések a salsában, alapforgások. Megtanuljuk az alapokat egyedül és párban is. Várjuk azokat, akik még soha nem táncoltak, vagy éppen próbáltak már más stílust, de a salsa teljesen új nekik vagy ha nagyon régen voltál már órán, és átvennéd újra az alapokat emlékeztetőnek vagy éppen elmélyíteni a tudást. Az órákon folyamatos párcsere van, így pár nélkül is bátran jöhetsz. 

Kezdő 2

Itt már az alap figurákkat elsajátítottuk, majd ezeket kombináljuk és plusz izgalmas figurákat tanulunk.
+ footwork – solo táncunkat is fejlesztjük, forgásokkal, lépéskombinációkkal. Ajánljuk más stílusból érkezőknek is, amennyiben erősebb alapokkal és testtudattal rendelkeznek, vagy újrakezdőknek, akik régebben már tanulták ezt a stílust. A jó alaptechnika mindig fontos tényezője a gyors fejlődésnek.

Improver

Legalább 8-9, ha szükséges 12 hónapos aktív tudással rendelkezünk. Vagyis minden héten rendszeresen jártál eddig órákra. Itt minden alapfigurát elsajátítottunk már, ismerjük a crossbody, inside és outside turnt, stb, ezek inverse verzióit és már tudjuk kombinálni is. Itt egyre sűrűsödik a figura, az alapfigura kombinációk komplikáltabbak és többet forgunk, mind a vezető, mind a követő pozícióban.

Közép-haladó, intermediate

Ajánljuk azoknak, akik minimum 2 év aktív tudással rendelkeznek, vagyis heti akár több alkalommal is járnak rendszeresen órákra. Ezt a szintet vagy bármely más szintet elérni, nem az eltelt idő határozza meg, hanem a beletett mennyiség, hogy mennyit gyakoroltál, jártál órákra, bulikba. Itt már egész összetett koreográfiákat tanulunk, gyors zenére. Tehát erős alapok és legalább egy stabil dupla forgásra való képesség szükséges.

Body-movement

Ajánljuk Kezdő2 szinttől felfelé egészen a haladóig.
Mindenkinek hasznos, aki szeretné mélyebben motorikussá tenni az alapokat. Hogyan használjuk a csípőt, vállat, mellkast, az alap lépésekben mélyebben elmerülünk. Megtanulunk kapcsolódni a talajjal, a testünkkel, önmagunkkal és ezáltal a partnerünkkel is a táncban. Plusz hozadéka, hogy jót tesz a tartásodnak, a lapockáknak, deréknak, csípő mobilitásnak. Ha egész nap ülőmunkát végzel és mindened merev, itt kilazíthatod a testedet.

Styling

Ajánljuk Kezdő 2 szinttől felfelé, egészen a haladóig.
A Styling óránkon szóló táncodat fejlesztheted, hogy legyen a táncod stílusos. Egyedül is megtanulunk táncolni, hogy aztán párban már rutinosabban tudjuk használni a mozdulatainkat, lépéskombinációkat. Footwork – lábmunkákat tanulunk, amivel villoghatsz a táncparketten és kapcsolódhatsz a partneredhez, akkor is, ha éppen szóló rész van a zenében és nem fogod a kezét. Fejleszti a zeneiséget és megfűszerezi a táncodat. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot